regény

1. Legyen mondanivalód a világról. Ahhoz, hogy írj – nemhogy regényt, bármit, legyen az levél, vagy akár egy kétszavas SMS –, kell, hogy legyen mondanivalód. Kell, hogy legyen valami, amit közölni akarsz a világgal, az olvasókkal, azzal a lánnyal, vagy fiúval, vagy bárkivel.
2. Ne várd meg az ihletet, menj elébe. Járj nyitott szemmel a világban, és ha látsz egy izgalmas helyszínt, vagy valamiről vagy valakiről eszedbe jut egy érdekes karakter, vagy egy érdekes történet, amiről azt gondolod, hogy megérné vele foglalkozni; vagy ha van, jön egy gondolatod, amit szívesen átadnál az embereknek valamilyen konkrét műfajban, akkor azt azonnal írd le magadnak pár szóban.

Attól függ, hogy honnan nézzük. Párkapcsolati szempontból talán (maradjunk annyiban, hogy ízlés dolga), szakmai szempontból viszont, nem igazán.

Egy naiv író jó úton tart afelé, hogy „minden” üzletember, „minden” szerkesztő, „minden” producer, „minden” kiadó, „minden” megrendelő becsapja, átvágja, meglopja, kicsesszen vele… stb., stb.

És még csak nem is ez a legrosszabb, ami várhat rá.

(A trilógia második része itt olvasható.)

Cikksorozatunk befejező részében elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez: milyen az a regény, amiből „a hazai viszonyok között is készülhet később mozi”?

Semmi esetre se egy olyan történet, ahol egy SWAT team lecsap egy terrorista szervezetre, miközben szitává lőnek huszonkilenc Bentley-t, felrobbantanak egy felhőkarcolót, és porral teszik egyenlővé a New York-i Szabadságszobrot. És nem csak azért, mert egy ilyen vállalkozás költségvetése vetekedne egy komolyabb megyeszékhely éves GDP-jével, hanem azért, mert ha egy magyar producer belevágna egy történet megfilmesítésébe, akkor azt csak olyan sztorival tenné, amelyiknek valami köze azért csak van a magyar valósághoz.

(A trilógia első része itt olvasható.)

Mi az oka a magyar filmeseknél tapasztalható negyedszázada indult regényfóbiának? Hiszen, régebben szinte minden komolyabb magyar prózai műből született film vagy tévéjáték. Kb. itt jártam gondolatban, mikor feltettem magamnak a kérdést: egyáltalán, mi kell ahhoz, hogy megfilmesítsenek egy regényt?

Nemrég néztem meg a Beavatott trilógia második részét (A lázadó címmel), és csak most vettem észre: ez is egy regény alapján készült! Visszagondoltam az utóbbi hónapokban szerzett moziélményeimre, és kiderült, hogy mostanában szinte csak regényadaptációra váltottam jegyet.

Ha filmesztéta lennék, lehet, hogy azon kezdenék el pörögni, hogy mi ez a fantáziátlan, kockázatkerülő, álomgyári gyávaság. Nincsenek eredeti ötleteik? Sikerregényekkel, cult comics-okkal, második részekkel – sőt, nagyképűen tri- és tetralógiáknak nevezett, nyakuknál előrángatott további folytatásokkal – próbálják a kreativitás hiányát ellensúlyozni?

A regényíró is ember. Neki is vannak álmai, vágyai. Elképzel dolgokat, tervez, gondolkodik…

A regényírónak is boldogulnia kell az életben. Ezért jó, ha kitartó, tájékozott, művelt, barátságos, tud helyesen írni stb. stb., hiszen neki is vannak hétköznapi és közösségi feladatai, amikkel meg kell birkóznia… De nem ezektől az „emberi tulajdonságoktól” lesz valaki regényíró!

Hát akkor mitől?

Könnyű érzelmileg tönkremenni és szakmailag kiégni, ha nem vagyunk tisztában néhány dologgal, ami sikeressé vagy sikertelenné tehet minket. Az írók, mint a művészek általában, hiúak és túlérzékenyek. Elég egy apró félreértés, és kisiklik az életük.

Tudom, mert átéltem.

Az egyik legfontosabb tudnivaló az írói pályával kapcsolatban, az, hogy mi az írói siker? Elsőre ez egy értelmetlen kérdésnek tűnik, mert olyan könnyű rávágni, hogy a példányszám a siker mutatója.

Az egyik íróműhely végén arról beszélgettünk, hogy mi lesz a regény jövője. Eléggé pesszimista volt a légkör.

Az emberek egyre kevésbé olvasnak, a regény elavult műfaj, mindent kitölt a tévé, a számítógép, az internet, a mozi és a videojáték. Ezeket az érveket szokták felemlegetni a médiában, és ezen a bizonyos műhelyen is előkerültek.

De ez csak látszat. A jelek egészen mást mutatnak. Egész pontosan azt, hogy a regény új reneszánsza közeleg.

Hogy mire is alapozom mindezt?