írói feladat

Megvan, hogy a cím eredetije honnan jön?

Valamelyik pozícióban lévő politikus úgy akarta alázni az ellenzéke egyes csoportjait, hogy végtelenül együgyűnek, rendkívül primitívnek állította be őket azzal, hogy az ellene megfogalmazott vádra valami egyszerű választ adott, és mielőtt ezt tette volna, azt mondta: „Lassan mondom, hogy mindenki megértse.” Magyarul, nem lesz bonyolult, amit mond, de azért fő az óvatosság, akkor most a „gyengébbek kedvéért” megpróbálja nagyon lassan…

Amiről viszont én akarok beszélni ebben a blog-bejegyzésben, azzal az a baj, hogy pont, hogy túl egyszerű. Túl egyszerű ahhoz, hogy felfogható legyen a jelentősége, ezért azt mondhatnám a fenti címet tovább ferdítve, hogy:

Bonyolultan fogom mondani, hogy mindenki felfogja a jelentőségét.

Páran lehetnek úgy, hogy belekezdenek egy gyakorlatba, és amikor annak végrehajtása nem megy könnyedén, akkor abbahagyják.  Ez általában nem a kitartás hiánya miatt szokott bekövetkezni. Ha így lenne, időpocsékolás volna egy sort is leírni ebben a témában. Mi értelme van azt szajkózni, hogy „Legyél kitartó!”, „Legyél kitartó!”, „Legyél kitartó!”?  Az leszel tőle? Csak ettől? Kizárt.

A múlt heti bejegyzésemben említett feladat végrehajtása, azon túl, hogy egy kis stresszmentes gyakorlási lehetőséget kínál, mielőtt valaki belevág az éleslövészetbe, egyben bevezetést jelentett az egyik legfontosabb regényírói eszköz, a karakterépítés használatába.

Bármi, amit leírunk, az egy karakterrel történt meg – ha nem történt semmi, csak a tájról értekezünk, vagy bármi másnak a hatását próbáljuk meg mondatokba önteni, akkor is egy karakter élményeit adjuk tovább, csak ez a karakter mi vagyunk.

Hogy az előző bejegyzés úszás-hasonlatánál maradjunk: nyilvánvalóan léteznie kell hatékonyabb tanulási szisztémának is, mint az „Ússzál, vazze! -módszer”, ez pedig a mély-vízbe dobás ellentéte, a fokról-fokra történő „úszásoktatás”.

Mindig kiveri nálam a biztosítékot, amikor visszahallom egy fiatal írótól, aki valamilyen mesterhez fordult tanácsért, hogy az azt mondta neki: „Írj, írj és írj, és ha elég kitartó vagy, majd valamikor kialakul a stílusod.”

A regényíró is ember. Neki is vannak álmai, vágyai. Elképzel dolgokat, tervez, gondolkodik…

A regényírónak is boldogulnia kell az életben. Ezért jó, ha kitartó, tájékozott, művelt, barátságos, tud helyesen írni stb. stb., hiszen neki is vannak hétköznapi és közösségi feladatai, amikkel meg kell birkóznia… De nem ezektől az „emberi tulajdonságoktól” lesz valaki regényíró!

Hát akkor mitől?

Könnyű érzelmileg tönkremenni és szakmailag kiégni, ha nem vagyunk tisztában néhány dologgal, ami sikeressé vagy sikertelenné tehet minket. Az írók, mint a művészek általában, hiúak és túlérzékenyek. Elég egy apró félreértés, és kisiklik az életük.

Tudom, mert átéltem.

Az egyik legfontosabb tudnivaló az írói pályával kapcsolatban, az, hogy mi az írói siker? Elsőre ez egy értelmetlen kérdésnek tűnik, mert olyan könnyű rávágni, hogy a példányszám a siker mutatója.