üzenet

Mi a művészet?

„A művészet tanít.” „A művészet önfejlesztés.” „A művészet egyfajta szertartás.” „A művészet propaganda.” „A művészet szórakoztatás.” „A művészet kísértés.” „A művészet az érdek nélküli szépség.” „A művészet a tökéletesség keresése.” „A művészet a kreatív gének játéka.”…

Ismered az indiai tanmesét? Tudod, amelyikben néhány vak, akik még sose láttak elefántot, egyszerre kezdik el tapogatni a jámbor teherhordót. Aki a lábát kapja el, az azt hiszi, hogy az elefánt olyan, mint egy oszlop. Amelyik a fülére csapott le, az egy lepedőhöz fogja hasonlítani. Amelyik az ormányát tartja a kezében, az egy kígyószerűségnek gondolja – de lesz, aki domb, és lesz, aki valami kötélfélének véli majd.

Tényleg nem udvariassági fordulat, valóban örülök annak, hogy egy korábbi bejegyzésemhez pont a két kedvenc filmemet hozták fel példának: a Casablancát és a Die Hardot.

A két hozzászóló közül az egyik arra világít rá – egyébként jogosan –, hogy nem feltétlenül kell mindent előre kitalálni, végleg eldönteni, mikor belevágunk egy történet megírásába, hiszen a történet-centrikus filmkészítés egyik alapművének, a Casablancának még a forgatásakor se volt meg, hogy mi lesz a vége. (Több verziót is eljátszattak a színészekkel, és csak a tesztek után döntöttek amellett, amit ma már klasszikus búcsújelenetként ismerünk.)

Páran lehetnek úgy, hogy belekezdenek egy gyakorlatba, és amikor annak végrehajtása nem megy könnyedén, akkor abbahagyják.  Ez általában nem a kitartás hiánya miatt szokott bekövetkezni. Ha így lenne, időpocsékolás volna egy sort is leírni ebben a témában. Mi értelme van azt szajkózni, hogy „Legyél kitartó!”, „Legyél kitartó!”, „Legyél kitartó!”?  Az leszel tőle? Csak ettől? Kizárt.

Miért van az, hogy míg valaki – miután összehozott pár tűrhető novellát – képes megírni az első regényét, addig mások, esetleg sokkal jobb novellák kisujjból való kirázása után is felsülnek a regénypróbálkozásaikkal?

És most felejtsük el azt a nyilvánvaló választ, hogy az egyik ismeri a regényírás trükkjeit, a másik meg nem. A kérdés azokra az esetekre vonatkozik, amikor valaki megtanulta az alapjait annak, hogyan kell regényt írni, de bárhogy próbálkozik, mégse jön össze neki egy novellánál hosszabb sztori.

Első blikkre az ilyen esetek alapján úgy tűnhet, hogy mégse belépő a novella a regényhez. Esetleg valamiféle személyiségbeli lehet a dolog nyitja? Valaki vagy novellistának született, vagy regényírónak, és mindenkinek jobb, ha ezt idejekorán felismeri?