karakter

Miért van az, hogy míg valaki – miután összehozott pár tűrhető novellát – képes megírni az első regényét, addig mások, esetleg sokkal jobb novellák kisujjból való kirázása után is felsülnek a regénypróbálkozásaikkal?

És most felejtsük el azt a nyilvánvaló választ, hogy az egyik ismeri a regényírás trükkjeit, a másik meg nem. A kérdés azokra az esetekre vonatkozik, amikor valaki megtanulta az alapjait annak, hogyan kell regényt írni, de bárhogy próbálkozik, mégse jön össze neki egy novellánál hosszabb sztori.

Első blikkre az ilyen esetek alapján úgy tűnhet, hogy mégse belépő a novella a regényhez. Esetleg valamiféle személyiségbeli lehet a dolog nyitja? Valaki vagy novellistának született, vagy regényírónak, és mindenkinek jobb, ha ezt idejekorán felismeri?

Ha már képes vagy számodra ismert karakterekkel elmondani, érzékeltetni valamit, és meg tudsz jeleníteni szinte bármilyen hangulatot ezeknek a karaktereknek a szemszögéből, akkor itt az ideje elkezdeni a valódi teremtést. Azaz nekiláthatsz begyakorolni a kizárólag magad által kitalált szereplőid felépítését, hiszen majd később – a saját műveid megírásakor – már készség szintű tapasztalatod kell legyen ezen a téren.

A múlt heti bejegyzésemben említett feladat végrehajtása, azon túl, hogy egy kis stresszmentes gyakorlási lehetőséget kínál, mielőtt valaki belevág az éleslövészetbe, egyben bevezetést jelentett az egyik legfontosabb regényírói eszköz, a karakterépítés használatába.

Bármi, amit leírunk, az egy karakterrel történt meg – ha nem történt semmi, csak a tájról értekezünk, vagy bármi másnak a hatását próbáljuk meg mondatokba önteni, akkor is egy karakter élményeit adjuk tovább, csak ez a karakter mi vagyunk.