művészi szabadság

Attól függ, hogy honnan nézzük. Párkapcsolati szempontból talán (maradjunk annyiban, hogy ízlés dolga), szakmai szempontból viszont, nem igazán.

Egy naiv író jó úton tart afelé, hogy „minden” üzletember, „minden” szerkesztő, „minden” producer, „minden” kiadó, „minden” megrendelő becsapja, átvágja, meglopja, kicsesszen vele… stb., stb.

És még csak nem is ez a legrosszabb, ami várhat rá.

Mi a művészet?

„A művészet tanít.” „A művészet önfejlesztés.” „A művészet egyfajta szertartás.” „A művészet propaganda.” „A művészet szórakoztatás.” „A művészet kísértés.” „A művészet az érdek nélküli szépség.” „A művészet a tökéletesség keresése.” „A művészet a kreatív gének játéka.”…

Ismered az indiai tanmesét? Tudod, amelyikben néhány vak, akik még sose láttak elefántot, egyszerre kezdik el tapogatni a jámbor teherhordót. Aki a lábát kapja el, az azt hiszi, hogy az elefánt olyan, mint egy oszlop. Amelyik a fülére csapott le, az egy lepedőhöz fogja hasonlítani. Amelyik az ormányát tartja a kezében, az egy kígyószerűségnek gondolja – de lesz, aki domb, és lesz, aki valami kötélfélének véli majd.

Az egyik íróműhely végén arról beszélgettünk, hogy mi lesz a regény jövője. Eléggé pesszimista volt a légkör.

Az emberek egyre kevésbé olvasnak, a regény elavult műfaj, mindent kitölt a tévé, a számítógép, az internet, a mozi és a videojáték. Ezeket az érveket szokták felemlegetni a médiában, és ezen a bizonyos műhelyen is előkerültek.

De ez csak látszat. A jelek egészen mást mutatnak. Egész pontosan azt, hogy a regény új reneszánsza közeleg.

Hogy mire is alapozom mindezt?