tervezés

Teljesen természetes, hogy az, aki még nem írt meg hatszázötvenhét nagyregényt, amikor szembetalálkozik egy hosszú történet megírásának nem kis kihívást jelentő feladatával, kissé elbizonytalanodik. Ilyenkor erőt vehet magán, és egyfajta „egy életem, egy halálom” attitűddel, leszegett fejjel, vagy magára erőltetett optimizmussal belevághat a történetbe. A többség ez után elakad. Akivel nem ez történik, az is csak azért tud átevickélni a túlpartra, mert szerencséje volt.

Vegyük úgy, hogy nem volt szerencséd!

A másik lehetőség az, hogy vázlatot írsz a történethez, és azt sorvezetőként használva, annak mentén haladhatsz a regény megírásakor. Ez azért már többeknek működött, úgyhogy érdemes lehet kipróbálni.

1. Legyen mondanivalód a világról. Ahhoz, hogy írj – nemhogy regényt, bármit, legyen az levél, vagy akár egy kétszavas SMS –, kell, hogy legyen mondanivalód. Kell, hogy legyen valami, amit közölni akarsz a világgal, az olvasókkal, azzal a lánnyal, vagy fiúval, vagy bárkivel.
2. Ne várd meg az ihletet, menj elébe. Járj nyitott szemmel a világban, és ha látsz egy izgalmas helyszínt, vagy valamiről vagy valakiről eszedbe jut egy érdekes karakter, vagy egy érdekes történet, amiről azt gondolod, hogy megérné vele foglalkozni; vagy ha van, jön egy gondolatod, amit szívesen átadnál az embereknek valamilyen konkrét műfajban, akkor azt azonnal írd le magadnak pár szóban.

Tényleg nem udvariassági fordulat, valóban örülök annak, hogy egy korábbi bejegyzésemhez pont a két kedvenc filmemet hozták fel példának: a Casablancát és a Die Hardot.

A két hozzászóló közül az egyik arra világít rá – egyébként jogosan –, hogy nem feltétlenül kell mindent előre kitalálni, végleg eldönteni, mikor belevágunk egy történet megírásába, hiszen a történet-centrikus filmkészítés egyik alapművének, a Casablancának még a forgatásakor se volt meg, hogy mi lesz a vége. (Több verziót is eljátszattak a színészekkel, és csak a tesztek után döntöttek amellett, amit ma már klasszikus búcsújelenetként ismerünk.)

Gyorsan leszögezném, hogy az írás nem munka, hanem élvezet, és az írók nem dolgoznak, hanem hajszolják az élvezeteket.

De akárhogy is, abból élünk, hogy írunk, és az sem hátrány, ha a környezetünk azt hiszi, hogy dolgozunk. Persze, nem, de higgyék csak azt. Ez a tévhit jót tesz a nyugalmunknak.