írói pálya

Megvan, hogy a cím eredetije honnan jön?

Valamelyik pozícióban lévő politikus úgy akarta alázni az ellenzéke egyes csoportjait, hogy végtelenül együgyűnek, rendkívül primitívnek állította be őket azzal, hogy az ellene megfogalmazott vádra valami egyszerű választ adott, és mielőtt ezt tette volna, azt mondta: „Lassan mondom, hogy mindenki megértse.” Magyarul, nem lesz bonyolult, amit mond, de azért fő az óvatosság, akkor most a „gyengébbek kedvéért” megpróbálja nagyon lassan…

Amiről viszont én akarok beszélni ebben a blog-bejegyzésben, azzal az a baj, hogy pont, hogy túl egyszerű. Túl egyszerű ahhoz, hogy felfogható legyen a jelentősége, ezért azt mondhatnám a fenti címet tovább ferdítve, hogy:

Bonyolultan fogom mondani, hogy mindenki felfogja a jelentőségét.

Ki nem ábrándozott még arról, hogy milyen jó lenne, ha szélesebb körben kapna elismerést? Ki nem vágyik arra, hogy érzelmeket váltson ki az emberekből? És ki az, aki nem szeretné, hogy a gondolatai minél több és több emberhez jussanak el?

Nyilván vannak ilyenek is, de a Regényírás pont net olvasói között nem hiszem, hogy sokan lennének.

Persze, olyan világban élünk, ahol a vágyaink többnyire komoly gátakba ütköznek. Minél több mindent szeretnénk elérni, annál nagyobb akadályok tornyosulnak elénk. Egy könyv megírása, mint minden összetett tevékenység, millió problémát vet fel. Ezzel gondolom nem mondtam semmi újat.

A gond csak az, hogy a többi problémát, így vagy úgy, valamilyen szinten, valahogy csak megoldja az ember, mert az élet rákényszeríti, de az írás az valamiért mindig hátramarad a sorban.

Gyakran halljuk azt a véleményt, hogy annak van igazán esélye fejlődni azon a művészeti területen, ahol előrébb szeretne jutni, aki jól tudja fogadnia kritikát. E mondat szó szerinti értelme megkérdőjelezhetetlen, viszont az, amilyen tartalommal az esetek 99%-ában használni szokás… Nos, úgy már minden alapunk megvan kritikával illetni ezt a kritizációvédő kijelentést.

És akkor vedd úgy, hogy nagyon finom voltam. A dolog súlyához sokkal inkább az illene, hogy azt mondjam: ez a duma egy veszélyes baromság.

Könnyű érzelmileg tönkremenni és szakmailag kiégni, ha nem vagyunk tisztában néhány dologgal, ami sikeressé vagy sikertelenné tehet minket. Az írók, mint a művészek általában, hiúak és túlérzékenyek. Elég egy apró félreértés, és kisiklik az életük.

Tudom, mert átéltem.

Az egyik legfontosabb tudnivaló az írói pályával kapcsolatban, az, hogy mi az írói siker? Elsőre ez egy értelmetlen kérdésnek tűnik, mert olyan könnyű rávágni, hogy a példányszám a siker mutatója.

Nyilván, ahány ember, annyi válasz. Én csak azt tudom elmondani, hogy én miért lettem az.

Nos, röviden: bosszúból.

1980-ban voltam tíz éves, és akkoriban Jean-Paul Belmondo volt a kedvenc színészem. Ha az ő filmjét vetítették, mindig ott kuporogtam a tévé előtt. Szerettem, hogy olyan őrülten vezeti a kocsikat, hogy összeveri az embereket, és hogy beszól mindenkinek. Tízévesen ennél több elvárásom nem volt.

Belmondo egyik filmje azzal ért véget, hogy lelőtték. Rutinos tévénézőként arra gondoltam, hogy mindjárt jön a mentő, vagy mindjárt magához tér a kórházban, vagy golyóálló mellény van rajta, vagy csak képzelte, esetleg álmodta az egészet.

De nem. Tényleg meghalt. Így lett vége a filmnek.